Advent 2025/24. (Nagyné Sebestyén Ágnes)

„Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell… Légy hű mind halálig, és neked adom az életnek koronáját.”(Jelenések 2:10) Pár hónappal ezelőtt meghalt Apósom, akit nagyon szerettünk. Nyáron került kórházba, ahol 3 hónapot töltött. Állapota rohamosan romlott. Anyósom, aki elmondása szerint nem hisz Istenben, sokat imádkozott Apósomért. De az ő kívánsága, hogy Apósom meggyógyuljon, nem teljesült. …

Tovább olvasom

Advent 2025/23. (Farkas-Péter Erzsébet)

„Mindenért hálát adjatok…”(1Thesszalonika 5:18) A hatvanas-hetvenes években voltam gyermek. Szerettem volna divatosan járni, mint sok iskolatársam. Nekem édesanyám varrta jórészt a ruháimat az 1956-ban kapott szeretetadományokból. Csinosak voltak ezek – ma azt mondanám, hogy egyediek – de mégis más, mint a többieké. Mások előtt egyszer azt mondtam, hogy szegények vagyunk. Bátyám kijavított: – Nem szegények …

Tovább olvasom

Advent 2025/22. (Ludvigné Izsay Szilvia)

„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek.”(Filippi 2:14-15) Gyermekkoromban egyszer az a megtiszteltetés ért, hogy én szavalhattam karácsonykor a templomban. Alig pár hónapja jártam gyülekezeti hittanra, nem ismertem istenes verseket. Bányai …

Tovább olvasom

Advent 2025/21. (Szabó Gyuláné Ibolya)

„Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. Mert Őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, …

Tovább olvasom

Advent 2025/20. (Tankó Zoltán)

„Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.“(2Korintus 12:9) Ez az Ige fiatalkoromban más üzenetet hordozott, mint ma. 1975-ben fogadtam be szívembe Jézus Krisztust. Igyekeztem mindennap jobb emberré válni, azért, hogy méltó legyek az örök életre. Két évig küzdöttem a bűneimmel, de a kudarcok miatt végül elkeseredtem. Ekkor a hitben …

Tovább olvasom

Advent 2025/19. (Tankó Zoltánné Mónika)

„Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideigvalók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.“(2Korintus 4:18) Kedves Testvérek! Hajlamosak vagyunk arra nézni, figyelni, amit látunk. A tanár annak ad intőt, akit észrevett. A feleség megsértődik, ha a férje más hölgyet megdicsér. A gyermek odavan, ha a testvére kap nagyobb tortaszeletet. A leánynak rosszul esik, ha …

Tovább olvasom

Advent 2025/18. (Tankó Zoltánné Mónika)

Jézus mondta: “Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához csakis énáltalam.”„Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”(János 14:6) Már 4. hónapja Székesfehérváron lakunk férjemmel. Tudom már hol van az Önkormányzat, a Mohu és a Színház. Mégis még sok mindent keresni kell. Pár napja Hangszerboltot kerestem. Volt …

Tovább olvasom

Advent 2025/17. (Ficsor Bea)

„Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”(János 10:10) 2010 szentestéjén egyedül mentem haza délután az üres lakásomba. Lelkileg hajléktalannak éreztem magam, mint az a néhány hajléktalan ember az éjszakai buszon. Másfél évvel azelőtt megtapasztaltam, hogy létezik Isten és kegyelmes, szóltam Hozzá, kapaszkodtam Belé és igyekeztem engedelmeskedni Neki. De nem tudtam, hogy kicsoda Ő …

Tovább olvasom

Advent 2025/16. (László István)

„Ő így válaszolt: Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, rákente a szemeimre, és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok.”(János 9:11) Adventi reménység(részlet) Naponta olvasok újságot, s már előre rettegek.Vajon, ma mire lelek, milyen újabb őrültségre?Mert Advent lenne, de a fegyverek egyre csak ropognak,így ünnepel …

Tovább olvasom

Advent 2025/15. (Berze János)

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”(János 3:16) Jézusnak ezt a mondatát valószínűleg többen tudják fejből a világon, mint a Biblia bármely más részét! Ez Isten hozzánk szóló Örömhírének, az evangéliumnak a közepe, a szíve! Isten szeret, ezért adta oda Jézust, …

Tovább olvasom