„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek.”
(Filippi 2:14-15)
Gyermekkoromban egyszer az a megtiszteltetés ért, hogy én szavalhattam karácsonykor a templomban. Alig pár hónapja jártam gyülekezeti hittanra, nem ismertem istenes verseket. Bányai Laci bácsi, az akkori lelkipásztorunk Bódás János Betlehemi csillag című költeményét nyomta a kezembe. Gondosan készültem rá, és szenteste, a padban ülve áhitatos szívvel vártam a soromat. Egyszer csak bejött egy hajléktalan ember, és leült mellénk az első sorba. Aztán elmondtam a versemet, és ő kifújta az orrát egy papírzacskóba. Nyilván nem az én előadásomtól érzékenyedett el – a jelenet mégis belém égett. Igazából semmi másra nem emlékszem abból az estéből. Egyedül annak az embernek a csendes ragyogása maradt meg bennem, aki úgy lépett be, ahogy volt, és lélekben mindent befogadott, amit Jézustól kapott…
Bódás János: Betlehemi csillag
Vak a világ, ha “látója” is mind vak.
Gyógyító égi fénnyel
ragyogj szemünkbe, betlehemi csillag!
A boldogsághoz széles utak hívnak,
mégis eltévedünk,
te vezess minket, betlehemi csillag.
Milliók halnak, szenvednek és sírnak,
lehet-e még vigasz?
Mutasd meg, hol van, betlehemi csillag!
Iszonyú torka ránk ásít a sírnak:
eddig… és nincs tovább?…
Mutass túl rajta, betlehemi csillag!
Véres a Föld, s dúlt. Árja nő a kínnak.
Egy békésebb jövőbe
vond a világot, betlehemi csillag!
Tegyék a fegyvert lábhoz, akik vívnak,
s a mosolygó Kisdedhez
indítsd el őket, betlehemi csillag!
Áradj, béke: szent karácsonyi illat,
s legyen a Föld az
ég legszebb éke: örömfényű csillag.
Ludvigné Izsay Szilvia beosztott lelkipásztor
Szeretettel várunk ünnepi alkalmainkra: https://www.budaiut.hu/karacsony/