„Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat.”
(Zsoltárok 40:2)
A keresztyén, hívő ember várása más, mint a világé. Két dolog miatt is: nem ugyanúgy, és nem ugyanazt várja. Az Istent nem ismerő és nem szerető ember jólétre, egészségre vágyik, egy kis karácsonyi szirupos hangulatra és „legalább pár napig szeressük egymást, gyerekek” érzésre. Ezzel szemben a keresztyén ember nem valamire, hanem Valakire vár, mégpedig az Urat várja, de nem a kisded Jézuskát, hanem az értünk meghalt és feltámadt Jézus Krisztust.
A zsoltáríró Dávid azonban nem csak annyit mond, hogy ő várta az Urat, hanem így: „várva vártam”. Számomra két üzenetet hordoz ez a kifejezés: a) az első, hogy nagyon várja Őt, minden vágya az, hogy végre megérkezzen; b) másodszor pedig nem tétlenül várja, hanem „várva”, azaz aktívan, készülve a megérkezésére. Jézus a 10 nyoszolyólány példázatával próbálta ezt megértetni, hogy miközben az ember végzi ügyes-bajos dolgait, még ha el is alszik, azért a lámpás megtöltéséhez az okosaknál mindig van olaj, és készen állnak a Vőlegény megérkezésére és fogadására. Ez a várva várás!
A „várás” és a „várva várás” között számomra a legnagyobb különbség az ÖRÖM! Vannak események, amiket várok, de nem örömmel, inkább csak azért, hogy túl legyek rajta, mert tudom, hogy elkerülhetetlen, hogy megtörténjen az. Ilyen egy válás, vagy egy műtét, egy kellemetlen megbeszélés a főnökkel, és sajnos sokaknak ilyen az ünnepi várakozása is: legyünk túl rajta!
Ugyanakkor a „várva várakozás” tele van örömmel, izgatottsággal, a vendégvárás minden szeretetével, mert nem csak békességre várok, hanem a békesség Urára, nem csak eledelre, hanem az eledelt adó Krisztusra, nem csak testi egészségre, hanem az Áldott Orvosra, aki meggyógyítja beteg lelkemet.
Hogyan tette ezt az Úr? Úgy, hogy lehajolt hozzám! Egyik régi református énekünkben ez így van: „Földig hajolt a kárhozott világért, s meghalt alant, hogy élhess odafenn” (397/3). Azért kellett lehajolnia, mert nagyon mélyre ástam magam, pedig valaha egy síkon éltem Vele a Paradicsomban. Most viszont lesüllyedtem, és Szabadítóra van szükségem, mert innen nem tudom magamat kihúzni. A Szabadító pedig megérkezett, „lehajolt hozzám”, mert meghallotta kétségbeesett kiáltásomat, meghalt értem és érted, felemelt, hogy „élhess odafenn”!
2025 adventjében is várva várd az Urat, Aki ma is lehajol hozzád Szentlelke által,
megszabadít bűneidtől, felemel, és biztos sziklára állítja lábadat! SDG! Ámen!
Major András törzsőrmester, ref. lelkész
Szeretettel várunk ünnepi alkalmainkra: https://www.budaiut.hu/karacsony/