Olvasandó: Lukács 15.
Az elveszett juh, az elveszett drahma és a tékozló fiú története ez a rész. Milyen jól ismerjük ezeket a példázatokat. Mégis mindig elgondolkodtat, reményt ad.
Ha valami elveszett az életem folyamán, milyen sokáig éreztem fájdalmat miatta.
Van egy vitrines szekrény a szobámban, ebben tartom azokat a dolgokat amit meg tudtam tartani. Itt együtt van a sok emlék, amikhez történetek, életek tartoznak. Olyan sok minden elveszett, szétszórattatott a költözések, élethelyzetek változásai miatt. Jó végig simítani a megmaradtakat kezeimmel, tekintetemmel. Édesapám bibliája, papi fövege, a kehely amiből a Donnál a II. világháború alatt úrvacsorát osztott, porcelánok amiket még 1949-ben házasságuk alkalmából kaptak, kicsi emléktárgyak amiket Édesanyám kedves tanítványaitól kapott emlékül, az én házasságomra kapott porcelán teás készlet. Nagyapám monogramos kalapácsa, amit kerékgyártóként használt. Legalább ennyi, ami megmaradt. Sok mindent elvesztettem, betörés alkalmával elvitték a féltve őrzött ékszereinket amiket generációkon keresztül adtunk tovább. Mennyit kerestem, míg végül beletörődtem, hogy örökre elveszett.
De nem csak tárgyak tűntek el az idők folyamán, hanem ismerősök, barátok távolodtak el, sokan a halál vagy a földrajzi távolságok miatt. Annyi minden fontosabb volt, sokszor halogattam a találkozást, és ami elveszett, itt a földi életben nem lehet visszahozni. Eltékozolt idők.
Milyen jó, hogy Isten nem így tartja számon a mi életünket. Nem törődik bele, hogy elvesztünk, hanem fontosak vagyunk mindannyian a számára. Én, az esendő, bűnös ember sem vagyok egyedül, hanem megkeres, magához emel, szeretetével körülvesz. Milyen jó, hogy ilyen a mi megváltó Atyánk.
Most az adventben ne halogassuk a találkozást rokonainkkal, ismerőseinkkel. Ne tékozoljuk el a napokat! Minden nap olvassuk el az Igét és gondoljuk végig üzenetét!
Kedves történetemet olvassátok el: Négy gyertya története
Négy gyertya égett az adventi koszorún. Hallani lehetett, amint a gyertyák beszélgetnek.
Az első gyertya így kezdte: Az én nevem: béke. Ha nézem az embereket, sok békétlenséget látok a földön. Pedig olvassák a Bibliában: Az én békességemet adom néktek. A gyertya lángja pislákolni kezdett, majd elaludt.
Így szólt a második gyertya: a nevem hit. Az emberek nem akarnak tudomást szerezni rólam. Pedig olvassák a Bibliában: Aki hisz, üdvözül. Huzat támadt és a gyertya lángja kialudt.
A harmadik gyertya szomorúan és csendesen rákezdte: az én nevem szeretet. Már nincs értelme, hogy világítsak, az emberek félretoltak. Pedig olvassák a Bibliában: Szeresd felebarátodat, mint magadat. A lángja sisteregve kialudt.
Egy kisfiú lépett a szobába. Ránézett a kialudt gyertyákra és így kiáltott: Nektek égni kell! Majdnem sírva fakadt. Ebben a pillanatban megszólalt a negyedik gyertya is: Ne félj! Ameddig én égek, addig mindig van remény.
Olvasd el a Bibliában: „Reményteljes jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.” (Jer. 29.11-13.).
A kisfiú meggyújtotta róla a három kialudt gyertyát. A remény lángjának soha nem szabad kialudnia…
Az Úr Jézusba vetett hittel, a tőle kapott békességgel kívánok szeretetteljes adventet és karácsonyt!
Farkasné Péter Erzsébet
Szeretettel várunk ünnepi alkalmainkra: https://www.budaiut.hu/karacsony/